Vásár
Az ÁKOVITA Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny – Erdély – Csíkszereda, 2021 legnehezebb időszaka lejárt, a minősítők meghozták döntésüket, a nevezők már hátradőlhetnek, július 1–3-a között pedig kulturális és szakmai események sorozata mellett fény derül a nyertesek névsorára is a csíkszeredai Központi Parkban.
Július 1–3-a között megrendezésre kerül az Ákovita Párlat- és Pálinkavásár, melynek keretében a díjátadó ünnepségen kívül különböző kulturális programokon is részt vehetünk, illetve helyi termelők és kézművesek ínyencségeit, valamint remek párlatokat kóstolhatunk. Július 2-án 10–13 óra között a Pálinka Szakmai Sátorban egy igen színvonalas szakmai konferencián is részt vehetnek az érdeklődők.
A kérdés-válasz után pálinkakóstolóra és ebédre invitáljuk a konferencia résztvevőit.
Az ÁKOVITA Párlat- és Pálinkavásár számos kulturális programmal is szolgál az odalátogatók számára. Nézzük, milyen eseményeken vehetünk részt hétvégén a Központi Parkban:
Egész napos programok: 9–21 óra között pálinka-, helyi és kézműves termékek vására, sajtkóstolás, párlatkóstolás, látványpékség.
17.00 – Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvós Zenekar
19.00 – Codex Régizene Együttes
20.30 – 4SSTREET koncert
Egész napos programok: 9–21 óra között pálinka-, helyi és kézműves termékek vására, sajtkóstolás, párlatkóstolás, látványpékség.
- Pálinkakultúra a Kárpátok ölelésében.
- Béli Géza, a Pálinka Kollégium szakmai műhely társalapítója, az Ákovita szakmai elnöke
- A pálinka innovatív technológiái, avagy a HAGYÓMÁNYOS pálinkakészítés XXI. századi köntösben.
- Kovács Hagyó András, minősített bor- és pálinkabíráló, erjedési és lepárlási szakértő, a Hagyó Spirit lepárló-berendezés megálmodója, Ákovita bíráló
- A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) párlatokkal kapcsolatos kutatásai és képzései, határon átívelő együttműködési lehetőségek.
Előadók:- Dr. habil. Nguyen Duc Quang egyetemi tanár, tanszékvezető, tudományos és innovációs ügyekért felelős Intézetigazgató-helyettes, Biomérnök és Erjedésipari Technológia Tanszék
- Dr. habil. Friedrich László egyetemi tanár, tanszékvezető, intézetigazgató, Állatitermék- és Élelmiszertartósítási Technológia Tanszék
- Az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny mintáinak kémiai vizsgálata
- dr. Albert Csilla adjunktus, Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar, Élelmiszertudományi Tanszék
- dr. András Csaba Dezső adjunktus, Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar, Élelmiszertudományi Tanszék
- dr. Salamon Rozália Veronika docens, Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar, Élelmiszertudományi Tanszék
- Gyümölcsfeldolgozás mesterfokon.
- drd. Balázs Márta biotechnológus szakmérnök, Garden Proiect laborvezető
- Párlat- és pálinka készítés törvényes háttere Itthon és Otthon.
- Mihályi László, a Magyar Pálinka Nemzeti Tanács elnöke, az Ákovita védnöke
- Ambrus István, Hargita Megye Vámhivatalának vezetője.
17:00 Díjkiosztó ünnepség – Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny – helyszín: Hunguest Hotel Fenyő szálloda
18:00 Mihó Attila és zenekara
18:30 Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
20:30 Heveder Zenekar
Egész napos programok: 9–19 óra között pálinka-, helyi és kézműves termékek vására, sajtkóstolás, párlatkóstolás, látványpékség.
Várunk mindenkit szeretettel!
Figyelem, a részvételhez szükséges részletes információkkal hamarosan jelentkezünk!
Az ÁKOVITA Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny – Erdély – Csíkszereda, 2021 főtámogatója Magyarország Agrárminisztériuma.
Termelők listája
| Barabás Szabolcs Kft | Kilyén Irma/fiz.sz. | Keresztes Izabella/Keresztes Tamás |
| Solyom Zsuzsanna | Mircse Ottila | Jakab Istvan |
| Szabó Zoltán | Goga Béla | Sándor Fazakas Kata |
| Luka Szabó Kata | Gyöngyösi Irma fiz.szem/Vorzsák Annamaria | Bazna Manga Srl |
| Ráduly Attila | Tófalvi Borbála | Deák Csaba |
| Szántó Jenő | Dodó Sándor A.I | Versanszky Adalbert |
| Kedvenc Kiadó | Hargita Népe/Fekete Kinga Orsolya | Szőcs Klára |
| I.F Ötvös Emese | Sc Nagymama.Srl | Sc Zolsport Srl |
| Szántó József Pfa | Sc Madaco Srl | Moldován Zsolt/Mária |
| Kovács Elek/SC.Beres&Kovacs.Srl | SC Elixir Manufactura Srl | Potio Nobilis |
| Pálinka Yamy | Sárpataki pálinka | Somogyi Csaba/ Erdélyi Pálinka Lovagrend |
| Nyárádszentsimoni Csipán Pálinka | Bocskor pékség/Pálfi Dénes | Bartó&Bartó Srl |
| Cooperativa Agricola Trotus | Csengő Szövetkezet | Malnax Proiect Srl |
| Motolla Kézműves Ház Srl | László Zoltán | Kovács Béla |
| Kányádi Lenke Vilma | Kovács Anna | Kyra Sewing Kft. |
| Bene Zsófia/TulipArt Design | Wild to Wear Srl | Kósa Noémi |
| András Benkő Eszter fiz.sz | Dávid Alpár | Sándor Fazakas Kata |
| Bucsi László | HIPPITRIPPY DESIGN S.R.L/ Márton Zoltán | Gál Tünde Timea |
| Verestoy Éva | Cserba bőr Kft |
